Bodrogközi mesék

Az égig érő fa, az Öreg Isten és a többiek

A révész és az ördögök

2018. március 29. 21:43 - Wing Angell

Mint ahogy már korábban is mondtam nektek miután az Öreg Isten kitépte az égig érő fát, bizony a 3 világ népei nagyjából el lettek zárva egymástól. Páran azonban továbbra is át tudtak járni, meg persze voltak olyanok is, akik itt rekedtek. A bodrogközben sok ilyen itt rekedt lény talált magának…

Tovább
Szólj hozzá!

A leleszi apátság története

2018. március 25. 08:44 - Wing Angell

avagy egy királyné szíve

Aztán azt tudjátok, hogyan lett megalapítva a Leleszi apátság? Nem? Gondoltam. No elmesélem nektek.  Az úgy esett, hogy jó 800 éve, magyar honban bizony kemény idők jártak. András Királyunk – 2. e néven -  külhonból hozatott magának feleséget és annak kíséretével vette körül magát. András…

Tovább
Szólj hozzá!

Két kisfiú, két ló, meg valami nagyon furcsa.

2018. március 22. 22:22 - Wing Angell

Talán egy rossz szellem.

A mai történtem szóról - szóra igaz történet. Olyan igaz, mint ahogy most itt ülök a számítógép előtt és püfölőm a billentyűket, hogy megosszam veled mi is történt jó 85 éve. Történetünk helyszíne Tiszacsermely, amit akkoriban még bizony Pusztakarád néven illettek, mert hivatalosan Tiszakarádhoz…

Tovább
Szólj hozzá!

A Karcsai templom, a Tündérek, meg egy Sárkány.

2018. március 19. 22:41 - Wing Angell

Említettem már nektek az előző két alkalommal, hogy a Bodrogközben bíz, éltek mindenféle népek. Sárkányok, manók, tündérek, lidércek, szellemek, rémek meg mesebeli állatok. Itt jól megvoltak, hiszen nagyrészt az egész egy hatalmas mocsár volt. Jól el lehetett bújni. Persze a legkeményebb,…

Tovább
Szólj hozzá!

Réka története

2018. március 18. 22:54 - Wing Angell

Egy érdekes történetet mesélek nektek ma el. Jó 5.000 ezer éve is már, hogy ez a történet megesett. Akkoriban a Tisza még a Helmeci hegy mögött folydogált. Megkerülte azt és valahol ott folyt a mai medre felé, ahol napjainkban Pácin található. A legrégebbi, eredeti meder, ahol tovább folyt, pedig…

Tovább
Szólj hozzá!

Az öreg Isten és az Égig érő fa

2018. március 17. 23:02 - Wing Angell

Annak idején sok isten járta-e földet. A világ érdekesebb, izgalmasabb volt, mint ma. Igazából 3 világ is volt, no meg van is, de az átjárás már régen megszűnt közöttük. A 3 világot az égig erő fa kötötte össze. Hívták világfának, meg életfának is. Ahány nép, annyi elnevezés. A sok elnevezés…

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása