Bodrogközi mesék

Az égig érő fa, az Öreg Isten és a többiek

Hogyan lettek a Karádiak "baglyok"?

2018. május 09. 21:56 - Wing Angell

A Bodrogközben sok falu lakosainak van gúnyneve.

Ez a humor mellett mutat némi kreativitást, jó kedvet, de mutatja azt a távolságot is, amit a mocsár ékelt közéjük.

A Karcsaiakat régen „kotrocások”-nak csúfolták. Hogy értsd a „kotroca” a gyékény szárának belső részét jelenti. Ez egy hártyaszerű rész, amit kikapartak, megszárítottak és abból csináltak lisztet, amikor nagy szegénység volt. A kotroca lisztből pedig pogácsát. A szabályozás előtti Bodrogközben pedig nagy szegénység volt.

A Páciniakat és a Ricseieket is „gemesek”-nek hívták. Mondjuk Ricse címerében tényleg megtalálható a gém, mint madár.

A Révleányváriakat bicskásoknak csúfolták, de a leginkább ismert csúfolódás a Tiszakarádiaknak szólt. Őket baglyoknak csúfolták és csúfolják ma is.

Most elmondom miért.

bagoly.jpg

Történt, hogy az Öreg Sánta Józsi bácsi elindult egy nap az erdőbe. Nehéz dolga nem volt, mert bármerre is ment rövidesen erdőbe jutott. Vagy lápba, de ez most mindegy.

No, az öreg már igen-igen benne járt a korban, így a szeme sem volt már a régi.

No, de hogy ne szaporítsam a szót, az öreg egy nagy fa odvában talált két bagolyfiókát.

De, mivel Józsi bátyánk elég rövid látó volt már, így azt gondolta, hogy rigókat fogott, azokat pedig nagyon jó áron el lehet adni az Újheli piacon.

Pár nap múlva, már ott is állt a vásárban és agyon dicsérte a portékája füttyös tudományát.

A vásár népe pedig csudájára járt. No nem a rigók füttyös tudományának, hanem az öreg rövid látásának.

Berecz Károly így emlékezik meg e történetről:

„Piaci kalandját szerteszét beszélte

Karádnak így lőn bagolynév a része”

Egy szóval, gyorsan híre ment a dolognak és azóta a Karádiakat „baglyoknak” csúfolják.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bodrogkozimesek.blog.hu/api/trackback/id/tr5113903020

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

crazyfish 2018.05.11. 20:39:35

Szia!
A Vissieknek volt ragadvány nevük, vagy a Kenézlőieknek?...előre is köszi....
süti beállítások módosítása