A történelem nem kímélte a Bodrogközt. Alaposan megtépázta, megtaposta ezt a vidéket.

Az itt élőknek a természet elég kihívást adott, hát még, akik erre jártak pl. a törökök.

Mikor őseink letelepedtek itt, egy régi nemzetség telepedett le egy lakott homokháton és magába olvasztotta az itt élőket.

Ezt a régi nemzetséget Luka néven ismerték és a település is átvette a nevüket, így is ismerték jó 1000 éven át, aztán 1927-ben úgy döntöttek, hogy jobb, ha a település Bodroghalom néven él tovább, de a Bodrogköziek tudják, hogy hol van Luka.

Na most, Lukát nem kerülték el a vészterhes idők.

Így esett, hogy amikor a török az 1500-as évek második felében feldúlta az országot, akkor a portyázói betévedtek a Bodrogközbe is.

Szerencsére nem ismerték a mocsárban járható ösvényeket, de egyre közelebb kerültek Lukához.

Egész megközelítették a falút, de a vízen átmenni nem tudtak, de csak időkérdése, hogy az utat megtalálják és az ott élőkre rontsanak.

Fenyegették is a falút egy tó partjáról, míg a járőreik az utat keresték.

A falusiak meg inkább pákászok, halászok voltak nem értettek azok a harchoz, így azt érezték, hogy itt a vég.

Az egész falú egy emberként kesergett, mikor az öreg Var János, aki halászként járta a vizeket betévedt a faluba, oszt kérdi a papot, hogy mi történik itt?

A pap elmondja, hogy itt a török és vele meg itt a vég.

János bácsi elgondolkodva megvakarta a fejét, aztán azt mondta a papnak, hogy ne temessék előre magukat, majd ő segít a gondon.

Ezzel csónakba szállt és átevezett a tó túlpartjára, egyenest a várakozó törökökhöz.

Ott a törököknél volt, aki törte a magyar nyelvet, így az öreg elmagyarázta, hogy ő nagyon haragszik a falusiakra, ezért beszállítja őket, mer’ ebbe a faluba, hiába keresik út ugyan nem vezet befelé.

De csak egyesével tudja őket bevinni, mert a ladikjába csak egy fegyveres fér el. Átszállítja őket, oszt bújjanak meg, addig míg mindenki ott nincs, oszt majd egyszerre rontsanak rá a falúra.

A török elég fáradt volt már, a mocsár kiszívta az erejüket, így nem nagyon gyanakodtak.

Neki is állt egyesével átszállítani őket.

Igen ám, de amikor a mély vizekhez értek és kikerültek a török látóteréből, az öreg a nehéz evezővel leütötte a csónakban lévő törököt, és a vízbe lökte. Addig tartotta ott lent a fejét, amíg biztosan nem fulladt az bele.

Várt egy kicsit, aztán ment a következőért és egyiket a másik után belefojtotta a tó vizébe.

Kora délelőttől, késő estig több mint 120 törököt veszejtett oda Var János bácsi egymaga.

Legutoljára magát a portyát vezető janicsárt.

Így el hárult a veszedelem, és megmenekült a falu a töröktől.

A falú a tavat így az öreg halászról nevezte el és innentől Varjános-tónak hívták.

A szabályozás után nemsokára ez a tó is, mint annyi más tó kiszáradt és állítólag a legszebb búza ezen a részen terem Luka környékén.