A mai történtem szóról - szóra igaz történet.

Olyan igaz, mint ahogy most itt ülök a számítógép előtt és püfölőm a billentyűket, hogy megosszam veled mi is történt jó 85 éve.

Történetünk helyszíne Tiszacsermely, amit akkoriban még bizony Pusztakarád néven illettek, mert hivatalosan Tiszakarádhoz tartozott.

Annak is egy külső település része, amit úgy hívnak „Kökényes”.

No, a Kökényes a Tiszakarádi főcsatorna túlpartján található, volt itt pár ház, meg pár kaszáló.

A  Tiszakarádi főcsatornát egyébként mindenki csak Nagy csatorna néven ismeri, ezért mi is így hívjuk ezen túl.

A Nagy-csatornát állítólag Csongrádból érkezett vándor kubikosok ásták ki csákánnyal, lapátokkal, és talicskákkal, amit mi csak furiknak hívunk.

Sok kubikossal eljött a gyermeke is, hogy segítsen az apjának. Meg ugye a gyerek fele napszámot kapott, mint az apja, és akkoriban a szegény embernek jól jött az a kis pénz is. A gyermekek hámot vettek magukra, és a hámmal segítettek az apjuknak felhúznia a partfalon a furikokat.

Kemény volt az élet az ott dolgozók számára. Ki tudja talán van közük az alábbiakhoz.

A történetünk, jó pár évvel a csatorna átadása után esett meg.

Egy nyári délután nagyapám, meg az öccse elmentek lovaskocsival a Kökényesben található kaszálójukhoz, a lekaszált, kiszáradt szénát összegyűjteni.

Nagyapám ekkor olyan 12, az öccse olyan 11 éves lehetett.

Hát igen, akkoriban más világ volt a pujákra.

Jócskán délután volt már mire kiértek, és elkezdték a szénát gyűjteni.

A kaszáló végén egy kis akácfa sor volt található és az indulásuk előtt arra figyeltek fel, hogy a fák között egy tarka macska ugrál, úgy mintha vitus táncot járna.

Máskor megűzték volna, de mivel a falu, még jó 3-4 km-re volt, meg esteledett is, meg el is fáradtak így annyiban hagyták a dolgot.

Azonban a lovak alig akartak megindulni.

Nagy nehezen kivezették a két lovat a dűlőútra és elindultak, de a lovak csak lépésben voltak hajlandók menni.

A dűlőút két oldalán volt egy vízelvezető árok. A jobb oldalsó árokban pedig, jó 50 méterre előttük hírtelen valami furcsa hangot adott ki.

Olyat, mint amikor a pulyka veri a szárnyát a földhöz és közben topog. Ettől a hangtól eltekintve néma csend volt, még a tücskök sem szóltak.

Ahogy lépésben haladtak, az 50 méteres távot tartva a hang előttük szintén haladt az árokban.

Aztán amikor a Nagy csatornához ért a hang, valami becsapódott a vízbe.

De olyan erővel, hogy a víz messze a híd fölé csapott több méterrel!

Amikor oda értek nem láttak semmit a zavaros vízen kívül, de a hang elhallgatott.

A lovak meg tovább poroszkáltak.

Lépésről - lépésre.

Így poroszkáltak be a faluba a lovakkal.

Hiba csapdosták őket ostorral, biztatták őket, a két ló csak lépésben ment.

Így értek a családunk házának kapujához.

Ahogy a két ló átlépte a kapu vonalát, hirtelen vágtába fogtak és ahogy csak bírtak elkezdtek rohanni át az udvaron.

A hirtelen lendülettől nagyapám be is esett a lovak közzé, de csodával határos módon nem taposták halálra. Viszonylag ép bőrrel megúszta.

Hogy mi történt pontosan nem tudni, de a Bodrogközben élők, vagy ott felnőtt emberek sokszor láttak furcsa, nehezen megmagyarázható dolgokat.