Régen, amikor a Bodrogköz még nem tudta eldönteni magáról, hogy föld akar-e lenni vagy víz, a Karcsa ágai között szigetek feküdtek. Nem nagyok. Olyanok, amelyeket reggel még körbevett a víz, délutánra meg félig eltűntek a nád között. Az emberek akkor még nem jártak messzire. Tudták, melyik víz…

Abban az időben, 1930-35 idején még gyalog indultak Máriapócsra, a Bodrogköz ilyenkor hangos lett. Bár alapvetően református vidék volt, sok uradalomban, illetve az egyházi birtokokon számos cseléd volt görög katólikus, akik Máriapócsra zarándokoltak. Patakról, Újhelyből, a falvakból sorra indultak…

A Bodrogközben az ember megtanulja, hogy amit három ember lát, az már majdnem igaz. Amit meg tíz ember lát, az már bizony történelem. Lácán pedig majd minden had (család) esküdtek égre-földre, hogy amit láttak, az bizony nem tréfa volt. Teliholdas éjszaka volt a Hideg-vö’gyben, amikor a rét úgy…

A Bodrog mentén sokszor ül meg a köd úgy, mintha a föld maga akarná elrejteni az utakat. Aki ott nőtt fel, tudja, hogy a köd nem mindig csak időjárás alapján keletkezik. Néha próba is. Azt nézi, az ember mer-e továbbmenni akkor is, amikor már nem látja, hova lép. Sokszor láttam Ricsén, ahogy este…

Semjén határában, Ricse felöl menve, bal kézre van egy lapos rész, ahol a föld valahogy másképp viselkedik. Nincs ott semmi különös: fű, homok, széljárás. Se tó, se ér, se árok. Mégis, aki megáll ott, előbb-utóbb érzi, hogy a hely nem üres.Pár tucat éve a jó öreg barátom Balabás Albi bácsi, erre…

Aki járt már a leleszi hídon, az tudja: nappal semmi különös nincs benne, ha csak az nem, hogy több mint 800 éves. Öreg sokat látott híd. A szabályozásnak “hála” már a szárazon maradt és talán csak amikor alszik, akkor lát álmában vizet. Hogy egy híd álmodik? Hogyan? Hát úgy, hogy aki él, az…

Nagykövesden van a Bodrogköz egyik fennmaradt várromja, ami ma is uralja a tájat a Tarbucka dombjának keleti oldalán. A romok messziről hivalkodnak a fűvel borított magaslat tetején, ahogy egykor a vár falai emelkedtek a térség fölé, figyelve a síkságot és a végtelen mezőt. Gyakorlatilag a vár domb…

Aki ma végigsétál Karcsa szélén, és ránéz a Bodrogköz lapos, lassan lélegző tájára, könnyen hiheti, hogy itt mindig ilyen csend volt. Hogy a nádas ugyanilyen puhán susogott száz vagy ezer éve, a víz ugyanilyen simán húzódott el a földek széle mellett, és a falu mindig csak ennyire békésen szundított…