Annak idején sok isten járta-e földet. A világ érdekesebb, izgalmasabb volt, mint ma.

Igazából 3 világ is volt, no meg van is, de az átjárás már régen megszűnt közöttük.

A 3 világot az égig erő fa kötötte össze. Hívták világfának, meg életfának is. Ahány nép, annyi elnevezés.

A sok elnevezés közben elveszett az egyik lényeges dolog, hol is volt a fa.

Nos a fát az Öreg Isten ültette el, még a világ hajnalán, mielőtt felkelt az első nap. Az Öreg Isten meglocsolta, kicsit megtaposta a fa tövét, majd elment, hogy elköltse az első reggelit.  A fa hatalmasra nőtt, mire felkelt a nap.

Gyönyörű fa volt. A koronájában elfért a nap is meg a hold is, meg a csillagok is. A tövénél lelehetett menni az alvilágba, a tetejéről pedig elérhető volt a felvilág. A középső világban éltek az emberek és mentek a dolgok a maguk módján.

Azonban egy nap a három világot megrengető háború tört ki. Hogy ki kezdte és miért, már rég a feledés homályába merült.

Szóval ott volt az a nagy háború. Harcoltak ott mindenféle népek. Törpék, Manók, Óriások, Sárkányok, Griffek, Boszorkányok meg Varázslók, felsorolni is nehéz lenne mindet.

Olyan nagyon verekedtek egymással, meg olyan sokáig, hogy a 3 szép világ, amit az Öreg Isten összekapcsolt, egész bele remeget. Az öreg Isten egy ideig nézte, tűrte a dolgot, mert hát úgy volt vele, hogy had játszanak a gyerekek, de a baj az volt, hogy a kedvenc pihenő helye bíz az égig érő fa tövében volt.

Hát egyik nap ép lepihent, amikor is a felvilág megindult az alvilág ellen, az alvilág meg a felvilág ellen.

Mondanom sem kell, a középső világban, a fa tövében találkoztak. Pont ott, ahol az Öreg Isten leheveredett.

Az Öreg isten ép a másik oldalára fordult volna, amikor a harci kürtök felzavarták az álmát.

Most őszintén, hát ki szereti azt, amikor legszebb álmából felzavarják a perlekedő szomszédok.

Hát az Öreg Isten sem tolerálta a dolgot, úgyhogy dühösen felmordult és mindenkit hazazavart. És ha az Öreg Isten mondja, akkor a perlekedők haza mentek. Az öreg pedig mérgében megrázta, majd tövestől kitépte az égig érő fát.

A lombjából kiestek a csillagok, kiesett a nap is meg a hold is. Így kerültek fel az égre.

A fa, darabokra tört.

A tövéből 4 gyökér sarjadt, amiknek helyén 4 folyó született, amit az emberek később ezeken a neveken illettek Tisza, Tice, Karcsa, és Bodrog.

Ez ma is egy különös vidék. Az itt lakók azt mondják érintetlen, pedig kevés olyan vidék van, amit fel ne forgattak volna jobban.

Ezen a vidéken meg van annak az emléke, hogy itt volt az összeköttetés a 3 világ között.

Sokan a szellemek közül idejönnek, hátha még el tudnak menni valamelyik világba, mint ahogy itt maradtak sokan az al és a felvilágból is.

Ők is reménykednek abban, hogy talán hazamehetnek.

Róluk szólnak ezek a történetek.