Amiről most írok, azt nem őrizték meg a krónikák. Sőt! Egészen másról beszélnek. 

Ezt a történetet, csak a jó öreg zempléni föld, meg a zempléni - beleértve a bodrogközi embert is, szíve őrizte meg.

Zemplént, ami hajdan a vármegye nevét adta és központja volt, akkor is és most is remek emberek lakták.

Ellátogatni a zempléni földvárba, meglátogatni a szélmalom-dombot olyan mintha az ember visszaforgatná az időkerekét.

No, forgassuk vissza egy kicsit azt a kereket.

Történt, hogy a honfoglaláskor, Árpád apánk elküldte a fehér lóval Szvatoplukhoz és pusztai szokás szerint megvásárolta a hon földjét.

Mikor Szvatopluk megértette, hogy milyen üzletet kötött nagy sereggel megindult a magyarok ellen.

Persze Árpád apánk számított erre és akkoriban elég volt az adott szó egy üzlet megkötéséhez és nem kellett hozzá papír meg penna, de viták az elszámolásnál akkor is szép számmal akadtak.

No, ez is egy ilyen vitás eset volt és azt gondolta Szvatopluk, hogy jobb, ha a magyarok vérével mossa tisztár a helyzetet.

Nagy sereget küldött ránk, bár ő maga távol maradt.

No, nem szaporítom a szót, de tudnod, kell, hogy a csata a mai Zemplén környékén esett meg.

A nagy morva sereg, nehéz lovaikon a mai Újhely felől érkeztek és hozzájuk képest létszámban egy jóval kisebb magyar sereg várta, apró termetű lovaikon a támadókat valahol a mai Szőlőske határában.

Mikor lőtávolba ért a morva sereg a magyarok kilőtték nyilaikat, majd menekülőre fogták a dolgot, kelet felé.

Nosza a támadó sereg bátorsága igencsak megnőtt, mikor meglátták, hogy milyen kis létszámban vannak a magyarok és már is menekülnek.

A magyarok vissza – vissza fordulva kilőttek pár nyilat, de ez csak arra volt jó, hogy csak jobban felbosszantsák az ellent.

Azok persze, még jobban belelendültek az üldözésbe és csak úgy zengett, dübörgött a föld a lovaik patái alatt.

Mikor Zemplén alá értek már majdnem beérték a menekülőket, mikor azok lovaik véknyába vágták a sarkaikat és a lovak felgyorsultak és úgy ott hagyták őket, mintha az üldözők állva maradtak volna.

A morvák le is lassítottak és megálltak. Nagy csend telepedett a tájra. Balról a lankán egy erdő, jobbról meg a folyó, azon túl meg a mocsár.

Aztán egyszer csak elsötétült az égbolt. Nézték is a morvák, hogy mi ez? Valami boszorkányos dolog, hiszen nem volt egy felhő sem az égen.

De nem felhő volt az, hanem rengeteg nyílvessző, amit több hullámban is érkezett, és amikor becsapódtak öltek, embert is meg lovat is.

A nyilak perceken át érkeztek és nagyon letörték a morvák bátorságát, akik próbáltak is menekülni, de az erdő felől, elölről és hátulról, mindenütt ott voltak a magyarok, akik megrohanták őket, és a folyóba meg a mocsárba szorították őket.

De ha már nem volt hová menekülni, a túlélő morvák is megemberelték magukat és becsülettel mentek a kézitusába, meg a halálba. Ott maradt az egész sereg még hírmondó sem maradt belőlük.

A mi seregünk egyik szárnyát az agg Álmos vezér vezette. Vezérünk, ebben a csatában lelte halálát.

Álmos vezérünket azon a dombon temették el, amit ma Szélmalom-dombnak neveznek és az ő sírját találhatták meg az 50-es évek végén.

Én nem vitatkozom a krónikásokkal, akik azt írták, hogy Álmost már korábban feláldozták, de nem is hiszek nekik.

Azt gondolom, hogy mivel ők már keresztények voltak, inkább próbáltak valamiféle kapaszkodót találni és ezért Mózes történetét vették alapul Álmos legendájához, mondván, hogy Álmos sem léphetett az új haza földjére.

Zemplén és környéke sok titkot rejt még. Látogass el majd egyszer Te is oda.