Mint ahogy már korábban is mondtam nektek miután az Öreg Isten kitépte az égig érő fát, bizony a 3 világ népei nagyjából el lettek zárva egymástól. Páran azonban továbbra is át tudtak járni, meg persze voltak olyanok is, akik itt rekedtek.

A bodrogközben sok ilyen itt rekedt lény talált magának otthont.

Voltak köztük kedvesek, voltak rossz szándékúak és voltak, akik együttműködtek az emberrel, mikor az betelepült.

Pár kiválasztott embert megtanítottak a tudományukra. Ilyenek voltak a táltosok, garabonciások. Azonban voltak, akik a munkájuknak köszönhetően tanulták ki az ördöngösséget, majd azt továbbadták az utódaiknak.

Ilyenek voltak a kocsisok, molnárok, révészek.

Ma a révészekről fogok nektek elmesélni egy történetet.

A Révészek különleges emberek voltak. A folyó mellett laktak, távol a falutól, sok mindent láttak mit visz magával a víz. Néha napján megesett velük egy-egy furcsaság.

Vajda Pist bácsi a Bodrogon volt révész. Benne volt már a korban, mikor egy kora őszi este muzsikaszót hall a rév felől.

Kinéz, hogy mi történik ott kint, hát uramfia kint egy egész lakodalmas menet áll. Férjestől, feleségestől, vőfélyestől, násznépestől, muzsikusokkal együtt.

Pista bácsi rá is kérdett, hogy mi járatban?

Ők mondják, hogy által mennének a túloldalra.

Hát Pista bátyánk eleinte ódzkodott, hogy éccaka van mán, meg mán nyugovóra tért, de a vőfély azt ígérte, hogy bőségesen meghálálják.

Hát Vajda Pista bá’ neki is indult és elkezdte átvinni őket a túlpartra.

Mivel sokan voltak, szegénynek többször is fordulni kellett, és mán jócskán elmúlt éjfél is mire áthordta őket. Szerencsére teli hold volt, így az világot adott, míg dolgozott.

Mielőtt visszaindult volna a vőfély egy nagyon szép inget adott az öreg kezébe, hogy nagy hasznát fogja majd ennek venni.

Az öreg morgott magában, hogy jobban örült volna egy kis pénznek, de hát ugye a lakodalmasok sokan voltak, ő meg egymaga, így haza evezett.

Mikor hazaért, mutatja a feleségének, hogy mit kapott. Az asszony is csak morgott, korholta az urát, hogy ez igen haszontalan volt.

Kínjában Pista bá felvette az inget. Mikor belebújt az asszony szeme elkerekedett,

• Hát hová tűnt jó ember? – kérdi.
• Nem mentem én sehová, itt állok maga előtt. – válaszolja az öreg.
• De hát nem látom magát.
• Pedig itt állok.
• Uramfia! -kiáltott fel az asszony. – Maga ördögöket vitt át, az ördög lakodalmában segédkezett! Ezért pokolra fog jutni! -sopánkodott.
• Lehet, de a héten besétálok a városba és elhozok majd ezt – azt, Jól fogunk élni, míg a pokolra jutok.

Ezzel elégedetten le is feküdt aludni. Csak megérte az éccakába nyúló munka.

Hajnalban felkelt, és kiment az istállóba, hogy leszedje a tehén alól a ganajt, meg hogy megfejjen.

Addig a felesége megkotorta a parazsat a tűzhelyen és a felizzó parázsra vettette az inget.

Ahogy az lángra kapott égtelen visítozás kezdődött. Ahány ördög volt az ingben mind megégett.

Így esett, hogy Vajda Pista bácsi szegényen halt meg a Bodrog partján, de legalább a lelke a mennybe jutott.

(forrás anyag:Balassa Iván: Lápok, falvak, emberek)